Oldalinfó
Nyitás: 2012.07.02.
Szerkesztő: Aliz
Designer: Linda
Téma: Kimi Räikkönen / F1
Köszönet: Linda
Szolgáltató: G-Portál

KIMI HIVATALOS INSTAGRAM OLDALA

 
Chat

 
Elite
 
Partnerek
    

Várakozik: -

Szabad hely:
12/5

EGYETLEN FELTÉTEL VAN:
LEGYEN KINT A TE OLDALADON IS AZ ÉN OLDALAM!

 
Látogatók
Indulás: 2014-10-18
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
News

Kiesés Azerbajdzsánban

2017.06.26. 20:43, Aliz

Kimi sajnos nem tudta befejezni a vasárnapi versenyt Bakuban. Az igazán eseménydúsnak mondható futam első körében már összeakadt Valtteri Bottasal, aminek következtében több pozíciót is vesztett. Ezután defektet kapott a pályán lévő törmelékek miatt, és utána már nem tudott visszatérni a versenybe. Egészen a piros zászlós szakaszig, ugyanis a szerelők képesek voltak úgy helyrehozni az autót, hogy Kimi még vissza tudott térni néhány kör erejéig, ám az autó nem volt 100%-os + vizsgálták is a versenybírák, egyszóval teljes mértékben nem az ő napja volt a tegnapi. A „őrült” versenyt egyébként Daniel Ricciardo nyerte meg Valtteri Bottas és Lance Stroll előtt. Utóbbi pilóta első dobogóját szerezte meg, melyhez gratulálok! A szezon két hét múlva folytatódik Ausztriában, ahol remélhetőleg már több szerencséje lesz Kiminek!

KIMI RÄIKKÖNEN: (kiesett)
„Ma nagyon sok minden történt, amit nem tudtunk irányítani, és nagy árat fizettünk ezekért. A rajtot követően a kettes kanyarban Bottas nekem jött; nem tudom mit csinált, korán fékezett, de valószínűleg ezt ő is észrevette, túl gyorsan jött, és meglökött. Emiatt a kocsim hátsó része a falnak csapódott és elég komolyan megsérült. Tovább tudtunk menni, de ezután már nem volt szerencsém. Az előttem haladó Force Indiák összeértek, és a leszakadó törmelékek miatt defektet kaptam. Ezzel együtt a padlólemez és a hátsó szárny is megsérült, ezért úgy döntöttünk, hogy kiállunk. Mikor megszakították a versenyt azt gondoltuk, hogy megpróbálunk visszatérni a pályára. A szerelők nagyszerű munkát végeztek, nagyon rövid idő alatt cserélték ki a padlólemezt és a véglemezt. De nyilván az autóm még így sem volt tökéletes így újra a kiállás mellet döntöttünk. Nem túl jó, ha egy nap kétszer is ki kell állnod. Csalódott vagyok, mert ezek nélkül a gondok nélkül az autóm jó lett volna. Nem tudtunk volna ennél többen tenni, a legjobb formánkat próbáltuk nyújtani.”

FORRÁS: FORMULA1.FERRARI.COM / SAJÁT FORDÍTÁS

Azeri Nagydíj - Szombat

2017.06.24. 21:20, Aliz

Kimi a harmadik helyről várhatja a vasárnapi futamot Azerbajdzsánban, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas mögött, a második sorban.

KIMI RÄIKKÖNEN: (3. hely)
„A harmadik hely jobb, mint ahol előtte voltam, de nagyon nehéz volt bánni a gumikkal, nehéz munkára fogni őket. Minden egyes alkalommal szenvedtünk velük, szerencsére az utolsó szettel jobban ment a dolog és szert tettem még némi időre. Jobb volt felmelegíteni az utolsó szettet, de még mindig nem tökéletes. Ha sikerül felmelegíteni őket, akkor sokkal gyorsabban tudsz menni velük. Nem vagyunk elég közel a Mercedeshez, a gumimelegítés terén van sok tennivaló.”

FORRÁS: MOTORSPORT.COM

Azeri Nagydíj - Péntek

2017.06.23. 21:58, Aliz

KIMI RÄIKKÖNEN: (9. és 4. hely)
„Ez a nap kicsit eltért a szokásos péntekektől, hiszen a vártnál nagyobb kihívást jelentettek a gumik, de nagyjából mindenki ugyanabban a hajóban evezett, szóval nem beszélhetünk komoly előnyről, vagy hátrányról. Úgy gondolom, hogy a legnehezebb dolog ezen a pályán az, amikor el akarod érni a gumikkal az ideális hőmérsékletet, ez nagyon nehéz, de ha egyszer sikerül, akkor nem lesznek különösebb problémáid, és minden könnyebbé válik. Többé-kevésbé azon a szinten vagyunk, mint azt vártuk, bár egyik körünkre sem lehet azt mondani, hogy tökéletes lett volna. Sokszor túl nagy volt a forgalom és a kicsúszások sem jöttek jól. Szóval az autó nem rossz, de még mindig sok időt kell szentelni a gumikra, és az jelenti a kulcsot a sikerhez. Egyelőre nem tudom megmondani azt, hogy hol állunk a Mercedeshez, vagy a Red Bullhoz képest, akik ma nagyon gyorsak voltak. Ez csak egy pénteki nap volt, amit most fejeztünk be a második edzéssel. Ki kell elemeznünk, hogy mi történt ma, de holnap a harmadik tréningen már sokkal okosabbak lehetünk a riválisokat illetően.”

FORRÁS: MOTORSPORT.COM

Azeri Nagydíj - Csütörtök

2017.06.22. 22:25, Aliz

A hétvégén kerül megrendezésre a 2017-es Európai Nagydíj, melynek csütörtöki napján Kimi is ott volt a sajtótájékoztatón. Íme a gondolatai a soron következő hétvégéről.

KIMI RÄIKKÖNEN:
"A bakui pálya igazán különleges. Utcai pálya, de olyan, mint Monaco, hanem sokkal inkább Szingapúrra hasonlít, hosszú egyenesekkel és néhol igen szűk részekkel. Tavaly rendezték itt az első versenyt, és elég nehéz volt akkor. Nagyon meleg volt, a gumikat pedig nehéz volt kezelni. Idén másodszor vagyunk itt, ezért talán könnyebb helyzetben leszünk, attól függetlenül is, hogy az autók és a gumik is másabbak. Ma hűvösebb van, de várhatóan a hétvégén melegebb lesz, majd meglátjuk hogyan alakul az időjárás. Tavaly sok csapat bebizonyította, hogy tudnak gyorsak lenni, és ezt sokan nem vártuk volna, talán idén is így lesz, vagy nem. Ami minket illet, idén eddig elég jók voltunk szinte mindenhol, nyilván vannak olyan pályák, ahol jobban teljesítünk, van, ahol rosszabbul, de alapjában véve elég erősek vagyunk és úgy gondoljuk, hogy harcban lehetünk a győzelemért. Igyekszünk mindent a lehető legjobban elvégezni, és a leggyorsabbak lenni."

FORRÁS: FORMULA1.FERRARI.COM / SAJÁT FORDÍTÁS!

Visszatérhet a Maláj Nagydíj

2017.06.18. 12:03, Aliz

Nem biztos, hogy Malajzia örökre távozik a Forma-1-ből, de csak akkor térnek vissza, ha jobb lesz a versenyzés a kategóriában.

Idén a 19. alkalommal fogja vendégül látni a száguldó cirkusz mezőnyét Malajzia. Könnyen lehet, hogy egyúttal ez lesz az utolsó ilyen nagydíj Sepangban, miután a szervezők arra a megállapodásra jutottak az F1 új tulajdonosaival, hogy a rossz gazdasági helyzet miatt a szerződés 2018-ra már nem lesz érvényes közöttük.

Maga a maláj kormány kérte meg a verseny szervezőit a szerződés felbontására, amit relatíve hamar le is zongoráztak a felek egymással. Razlan Razali, a pálya vezetője a Motorsport.com kérdésére elmondta, ha újra izgalmas lesz a Forma-1, miközben a feltételek is adottak lesznek egy új szerződés aláírására, akkor készek elgondolkozni a visszatérésen.

A maláj vezetők szerint túl sok a rivális az adott régiókban, ami nagyon nincs jó hatással a versenyhétvégékre, és ezen változtatnia kellene a sportnak. Azzal, hogy két dél-keleti futam is helyet kapott a naptárban, lehetetlenné tették Malajzia helyzetét, miközben Szingapúrban például egy látványos éjszakai utcai futamnak adnak otthont.

Többek között az is kiderült, hogy Szingapúr a belépése előtt felajánlotta Malajziának, hogy éves váltakozással rendezzenek futamot az F1-ben, és lehetséges, hogy Sepang részéről hiba volt ezt elutasítani. Razali akkor még nem volt ebben a beosztásban, de ha most újra megkérdeznék őket erről, igent mondana a szingapúri ajánlatra.

FORRÁS: MOTORSPORT.COM

 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon