Oldalinfó
Nyitás: 2012.07.02.
Szerkesztő: Aliz
Designer: Linda
Téma: Kimi Räikkönen / F1
Köszönet: Linda
Szolgáltató: G-Portál

KIMI HIVATALOS INSTAGRAM OLDALA

 
Chat

 
Elite
 
Partnerek
    

Várakozik: -

Szabad hely:
12/5

EGYETLEN FELTÉTEL VAN:
LEGYEN KINT A TE OLDALADON IS AZ ÉN OLDALAM!

 
Látogatók
Indulás: 2014-10-18
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
News

5. hely Olaszországban

2015.09.06. 22:45, Aliz

Tegnap az időmérőn szerzett remek rajthely után Kimi számára nem indult jól a mai verseny. A rajtnál egyszerűen nem indult el autója, lefulladt, mire el tudott indulni, sajnos már a rajtrács végére került. Onnan azonban remek előzésekkel sikerült neki feljönni az ötödik helyre, de egy ilyen rajthely után, mindenki jobbra számított. Íme a nyilatkozatok és a képek.

KIMI RÄIKKÖNEN: (5. hely)
„Nem kaptam még pontos magyarázatot erre, de lényegében ez már mindegy is, hiszen másodpercek alatt utolsó lettem. Végül mindent kihoztam a versenyből, amit tudtam. Amikor a mezőny legvégéről ötödik leszel, elégedettnek kell lenned, de természetesen nem vagyok az, hiszen mégsem tudtam megtartani a rajthelyezésemet… A próbarajtnál semmi probléma nem volt. De nem a rajt miatti csalódottságot akarom magammal vinni erről a hétvégéről, hanem inkább a tényt, hogy alapvetően jó hétvégénk volt. Bosszant, hogy gyakran tűnik jónak a kiindulási pozíciónk, de aztán sokszor hátráltatnak minket apró problémák, ami miatt a versenyen nem tudjuk hozni, amit lehetne. Előbb vagy utóbb azonban végre mindennek össze kell jönnie. Az autóm az egész hétvége folyamán jó volt. A verseny első felében kicsit jobban elhasználtam a gumikat, mint kellett volna, mivel mások mögött mentem, és ez a vezethetőségre is rányomta a bélyegét. De a második szett már sokkal jobb volt. A köridőket nem igazán figyeltem, de nem hinném, hogy ebből a versenyből többet ki tudtam volna hozni ennél. Voltak újításaink itt, és a monzai erőpályán ezek kifizetődtek. Az autó fejlődésével pedig egész évben elégedett voltam. A Force India nagyon gyors volt az egyenesben. Összességében arra számítottam, hogy nagyobb nehézségekbe ütközök, mivel idén összességében elég nehéz előzni. Ez is azt mutatja, hogy előrelépést tettünk – már nem ragadtunk be a riválisok mögé, inkább megelőztük őket. Ez mindenképp pozitívum.”

Maurizio Arriveben, a csapatfőnök  nyilatkozata:
„Ha technikai problémáról van szó, az ki fog derülni. A felvételeket elnézve azonban úgy fest, kicsit mellényúlt az ujjaival a procedúra során. De hiba lenne vádaskodni azelőtt, hogy áttanulmányoztuk volna az adatokat. Pozitív maradok, és azt mondom, fantasztikus időmérő edzést futott tegnap, ma pedig remek versenyt. A mezőny végéről nagyszerű előzéseket mutatott be, amivel nagyon elégedett voltam. Ha azt kérdezik, mi lett volna az ideális, azt mondom, az, ha Kimi megszerzi az első helyet az első kanyarban. De így is elégedettnek kell lennünk. Van egy versenyzőnk, aki második lett, és még mi is másodikak vagyunk a gyártók bajnokságában, ami rendben van. Akármi is volt a gond, biztosítanunk kell, hogy mindent száz százalékig megértsünk, és megtegyük a szükséges lépéseket.”

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon