Oldalinfó
Nyitás: 2012.07.02.
Szerkesztő: Aliz
Designer: Linda
Téma: Kimi Räikkönen / F1
Köszönet: Linda
Szolgáltató: G-Portál

KIMI HIVATALOS INSTAGRAM OLDALA

 
Chat

 
Elite
 
Partnerek
    

Várakozik: -

Szabad hely:
12/5

EGYETLEN FELTÉTEL VAN:
LEGYEN KINT A TE OLDALADON IS AZ ÉN OLDALAM!

 
Látogatók
Indulás: 2014-10-18
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
News

Häkkinen: Räikkönen bebizonyította, nem második számú versenyző

2015.09.10. 14:25, Aliz

Olaszországban a Ferrari finn versenyzője, Kimi Räikkönen megmutatta, nem csak második számú pilóta csapatánál, tempója ugyanis ismét figyelemreméltó volt – írta összefoglalójában a királykategória kétszeres világbajnoka, Mika Häkkinen.

Räikkönen 2014-ben tért vissza a vörösökhöz, szezonja azonban nem a tervek szerint alakult, márkatársa, Fernando Alonso ugyanis lényegesen jobb teljesítményt nyújtott. A finn gyakran panaszkodott autóára, ami elmondása szerint nem passzolt vezetési stílusához, 2015-ben viszont az egylet igyekezett egy olyan géppel előállni, amivel ő is jól teljesíthet. A tapasztalt versenyző jobban érzi magát az idei autó volánja mögött, ám egyelőre új csapattársa is meggyőzőbben teljesít.

A korábbi világbajnok honfitársa szerint a folytatásban szorosabb lehet a küzdelem, sőt a Räikkönennel jó kapcsolatot ápoló Sebastian Vettel hozzáállása is megváltozhat. „Jó volt látni, hogy Kimi ismét sikeres volt, legalább az időmérőn” – írja Häkkinen a Hermes oldalán vezetett Forma-1-es rovatában. „Könnyen elképzelhető, hogy szépen lassan Sebastian hozzáállása is megváltozik majd Kimivel szemben, hiszen Räikkönen olaszországi tempójával igazolta, hogy ő nemcsak egy második számú versenyző” – teszi hozzá az 1998-as és az 1999-es szezon legjobbja.

A Ferrari pilótája valóban erősen teljesített az időmérőn, a futamon azonban nem bírt bekerülni a legjobb három közé, hiszen beragadt a startnál és azonnal visszacsúszott a mezőny végére. „Lehet vitázni azon, mi okozta a problémát, én viszont elsősorban arról szeretnék beszélni, milyen veszélyes volt ez a szituáció. Amikor egy autó megáll a mezőny élén, az teljesen más, mint amikor a középmezőnyben ragad be valaki, hiszen a hátulról érkezők ekkor már 250 km/órával is haladhatnak. A versenyző csak remélheti, hogy kikerülik, az ütközés ugyanis nagyon komoly lehet” – írja.

A hétvége során Räikkönen honfitársa, Valtteri Bottas (kinek menedzsmentjében Häkkinen is érdekelt) is főszerephez jutott, a Williams ugyanis bejelentette, hogy a fiatal finn 2016-ban is a csapatnál marad. A hírre természetesen a kétszeres világbajnok is reagált. „Jövőre is két jó versenyző képviseli majd az országot két versenyképes istállónál! Ez mindenképpen örvendetes Finnország számára. Szerintem otthon még nem ismerték fel a Valtteriben rejlő lehetőségeket. Nem szabad elfejteni, hogy a Williams mindig szigorúan jár el a pilóták kiválasztásakor, szóval már az is nagy érdem, hogy a negyedik szezonját kezdheti meg ennél a patinás alakulatnál” – fogalmaz.

Forrás: Telesport.hu

Még nincs hozzászólás.
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.